 |
Itthon a legnagyobb újdonságot idén nyáron is a gyógyfürdők és a hozzájuk kapcsolódó wellnessközpontok jelentik a belföldi turizmust választóknak. Egyre erősebb trend itthon is az egészségturizmus megjelenése, a változatos élményt kínáló fürdőhelyek, szállók kialakítása.
Magyarország most már nemzetközi viszonylatban is wellness-nagyhatalomnak számít a termálvízre épülő, kikapcsolódást és sportlehetőségeket is kínáló hoteleknek köszönhetően. Mind nagyobb számban épülnek és újulnak meg a rendkívül kedvező természeti adottságokon alapuló hazai gyógyfürdők és aquaparkok. A Balaton körüli idegenforgalom egyre szerényebb, ezért az ország más pontjain óriási beruházásokkal csábítják a belföldi és külföldi turistákat. Tavaly év végéig 59 új vagy felújított fürdő nyílt meg itthon . Szeretnénk bemutatni ezek közül néhányat.
Cserkeszőlő gyógyfürdő termálvíze 2311 m mélyről tör fel és 82 oC hőmérsékletű 1998-tól felújításra került a 2 db gyógyvizes medence és még egy új épült hozzá. Különféle élményelemek kerültek beépítésre, így többek között hát- és nyakmasszírozó egységek, pezsgőlevegő bevezetés. Felépült egy új élményfürdő, mely nemcsak a gyógyulni, pihenni vágyókat vonzza a fürdőbe, hanem a fiatalabb generáció tagjait is. Ehhez kapcsolódik a homokfoci, a homokröplabda és lábtenisz pálya is. Felújításra került a gyermekmedence és megépült egy 25 x 12,5 m-es tanmedence. Nyitva tartás: november 1-től március 31-ig 8-17 óráig, április 1-től május 31-ig 7-18 óráig, szeptember 1-től október 31-ig 7-18 óráig, június 1-augusztus 31-ig 7-20 óráig.
Sárvár a Nyugat-Dunántúl egyik legnépszerűbb fürdőhelye a Gyöngyös és a Rába összefolyásánál. A középkorban épült földvár a 16-17. században a Nádasdy család tulajdona és egyben török verők és irodalom kedvelők kedvelt találkozóhelye lett. Sárváron nyomtatták az első magyar nyelvű könyvet is 1541-ben. A reneszánsz várkastély napjainkban Nemzeti Kulturális Örökségünk részévé vált.. Az Európa szerte híres, 1000 m mélységben talált 44 fokos vízre épült gyógy- és wellness fürdő, mintegy 55.000 m²-en várja kedves vendégeit.
További Sárvári szállás lehetőségek... Sárvár hotelek Sárvár gyógyfürdő
A 7,5 hektáros területen több mint 6000 m2 vizfelület található. 18 db csúszdájával a térség legnagyobb viziparadicsoma. Gyerekmedence, hullám medence és 1oo m hosszú kaland csuszda. Nyári nyitvatartás: 1o -19 óráig. Egésznapos felnött jegy : 42oo Ft.
Mezőkövesd Budapest és Miskolc között, a Bükk hegység déli lábánál található. A Matyóföld fővárosa 1464-ben Mátyás Királytól kapta városi rangját, ehhez méltóan évszázadok óta a dél-borsodi táj központja. A tájegység különleges nevezetességét mutatja be a látogatóknak a Matyó Múzeum.
Zsóri fürdő Mezőkövesd határában, 3 km-re, a "Zsóry" Észak-Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb termálfürdője, amelyben a gyógyászati szolgáltatásokon kívül körmedence, hullámmedence, feszített víztükrű uszoda és óriás vízicsúszda is várja a gyógyulni, kikapcsolódni vágyókat. Nyitvatartás: 2007 Május 1- Szept 30 reggel 7.30 - este 19 óráig. Felnőtt belépő 1.1oo Ft. Kabin: 1.ooo Ft.
Kecskeméten, a Széktói Strandfürdő területén - amely a város nyugati részén, egy 117 hektáros szabadidőközpont szomszédságában található – 2003. májusában korszerűen felújított élményfürdő és csúszdapark nyílt, amely minden korosztály számára színvonalas fürdési, kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A fürdőzés mellett a város építészeti és kulturális emlékei, múzeumai, a visszatérő fesztiválok gazdag programjai és egyéb rendezvényei kellemes időtöltésre nyújtanak lehetőséget.
Miskolc Észak-Magyarország gazdasági, kulturális központja, egyben a legnagyobb vidéki város. A Miskolccal majdnem egybeépült Miskolctapolca igazi üdülőváros, stranddal, termálfürdővel. Európa egyedülálló barlangfürdőjének levegője kitűnő hatású a hurutos légzőszervi bántalmak ellen. A melegvizű források, a gyönyörű ősparkok, a hívogató ösvények garantálják, hogy utasaink megtalálják mindazt a szépséget, amit a természet nyújthat és tökéletes pihenést. Nyitvatartás 9 - 19 Óráig.
 Várfürdőnk - amely Magyarország talán legszebb gyógyfürdője - az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros kastélyparkjában épült ki, s ma természetvédelmi terület. Az épületek és a medencék elhelyezésekor elsőrendű szempont volt, hogy a kastélykert fáit a lehető legkevésbé érintse az építkezés, s a fürdővendégek ne zsúfolódjanak egy területre. A medencék kedvező elosztásával sikerült elérni, hogy napi tízezer vendég esetén is lehet csendes pihenőhelyet találni a fürdő területén.
2007. július 13-án megnyílt és fogadja vendégeit az Európában páratlan természeti környezetben épülő Gyógy- és Wellnessfürdő Egerszalókon, Egertől mindössze 6 km-re. A hegyoldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkőképződmény lábánál épülő fürdő a sokoldalú, magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásai révén egyedülálló a térségben. Az 1900m2 vízfelülettel rendelkező létesítményben összesen 17 kül- és beltéri medence kap helyet - gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, élménymedencék, csúszda, gyerekmedencék biztosítják a kellemes időtöltést az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt
További Egri szállás lehetőségek...
Nagyatád Termál Gyógyfürdő A gyógyturizmus egyik központja a település. A v áros szívében, évszázados vadgesztenyefák és örökzöldek alkotta park közepén található 90 éves Termál Gyógyfürdő messze földről csalogatja városunkba a látogatókat. Igazi kuriózum a város központjában egy ilyen létesítmény. A fürdő- és ivókúrára egyaránt alkalmas termálvíz az ország legjobb hatású minősített gyógyvizei közé tartozik. A termálvizet a gyógyfürdő mellett a Városi Strandfürdő is hasznosítja. A nyári időszakban kétezer fő befogadására alkalmas strand mellett jól felszerelt kemping is várja a pihenni vágyókat. Termálvízzel temperált, feszített víztükrű 50 m-es úszómedence, részben fedett termálmedence és gyermekmedence áll itt a látogatók rendelkezésére. A néhány éve épült pezsgőfürdős termálmedencét a hűvösebb időben is szívesen látogatják. A fürdő 6 hektáros területén kemping, büfé, kölcsönző és kondicionáló terem szélesíti a szolgáltatások választékát.
A termálfürdő vizét az 1950-es évek közepén kőolajkutatással feltárt 485 m mély termálkútból, triász és felső-eocén időszaki mészkőből nyeri. A 3500 fős napi befogadóképességű fürdő területén 5 db gyógyvizes medence (34-38 0C), 1 db gyermek-pancsoló (36 0C), 1 db feszített víztükrű úszó-medence (24-26 0C), valamint a Szolgáltatóházban 1 db gyógymedence áll a vendégek rendelkezésére, a női- és férfiöltözőkön kívül főszezonban 210 kabint is igénybe lehet venni. A gyógyvizes medencék egész évben, az úszómedence és a gyermekpancsoló május 16-tól szeptember 15-ig üzemel. Forrás: http://www.bogacs.hu/furdo.htm
További Egri szállás lehetéségek...
A kezdeti szabadtéri medencék mellett a későbbiekben kapott helyet impozáns faszerkezetű csarnokunk, melyben egy 36, és egy 38 C-os gyógymedence, valamint egy 25 méteres feszített víztükrű úszómedence, szauna, hidegvizes mártózómedence, és szolárium található. A szabadban egész évben igénybe vehető gyógymedence várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A fürdő mintegy 20 hektáros, zöld pázsittal borított, fásított területén a fürdőzés, napozás örömein kívül sokféle sportolási, szabadidő eltöltési lehetőség is kínálkozik. 4 óriáscsúszdával, gyermekmedencékkel, új élményelemekkel gazdagodtunk! A medence közvetlen szomszédságában új JÁTSZÓTÉR várja a legkisebbeket!
Egyedi kialakítású "élménymedencében" vízalatti vízsugármasszázs, pezsgőfürdő, ill. Vízgomba található. A sportolni vágyóknak a 33 méteres sportmedence nyújt megfelelő sportolási lehetőséget, melynek vízhőfoka 24-26 celsius fok. A két gyermekmedence vízhőfoka 26-32 celsius fok, vízmélységük 30-100 cm. A 2-2 fedett, ill. nyitott gyógyvizes medencék 35-37 celsius fokos gyógyvízzel üzemelnek. Az óríáscsúszda használata ingyenes, izgalmas szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak. Felnött belépö 6oo Ft, Gyerek: 5oo Ft Nyitvatartás: 8- 19 óráig.
 Párkány elsősorban fürdőváros. A Vadas Thermal*** üdülőkomplexum méltán népszerű a külföldi turisták körében is. A szlovák-magyar határ közelében, közvetlenül Párkány (©túrovo) városában található a Vadas Thermal üdülőközpont, amely főként a nyári idényben válik a szórakozás és a pihenés paradicsomává. A strandfürdő különlegessége a tengeröböl alakú, óriási hullámmedence – a „Lagúna”. Több, mint 12500 fős napi befogadóképességével, felújított medencéivel, fedett uszodájával, sportolási és kikapcsolódási lehetőségeivel ideális lehetőségeket nyújt a víz és a nap szerelmeseinek.
Erdős hegyoldalban épült a 2400 személy befogadására alkalmas strandfürdő. A kulturált, parkosított környezetben versenyek lebonyolítására is alkalmas feszített víztükrű, úszó-, gyermek-, és teraszos kiképzésű termál medencék várják a látogatókat. A termál medencéket folyamatosan, a fürdő területén feltörő, saját forrásból származó 39 fokos hévízzel töltik fel. A közismerten összehúzó és gyulladáscsökkentő hatású víz, kalcium mellett magnéziumot és hidrogénkarbonátot, valamint viszonylag kis sókoncentrációjú alkaloidokat is tartalmaz.
az ANNA Fürdő Szeged 4 csillagos besorolást ért el Magyar Fürdőszövetség Fürdőket Minősítő Szakbizottsága szigorú szempontrendszere alapján. A maximálisan elérhető 215 pontból 198-at szerzett meg. A szegedi fürdõkultúra gyökerei a messze múltba nyúlnak. A méltán híres Városi Gõzfürdõ 1896-ban a Millennium évében készült el. Az épületben nemenként elkülönülõ közös gõz- és kádfürdõegységek üzemeltek. A Fürdõt 2002-ben zárták be ideiglenesen. Szeged városának önkormányzata, az állam és a fürdõ saját erejének köszönhetõen a 100 éves Anna Fürdõ kívül-belül megújult, és egy új épületszárnnyal gazdagodott, melyben a XXI. század minden kihívásának megfelelõ gyógyászati szárny kapott helyet. A felújított fürdõépület jobb szárnyában termálfürdő és élményfürdõ, míg bal szárnyában wellness fürdõ épült ki. Belépő dij 2oo7 -ben: Teljesárú felnőtt: 14oo Ft.
Szegedi aquapark szegedi élményfürdő szegedi aquapark Szegedi fürdő
További tippek : Szilveszter Karácsony Last Minute Zalakaros Héviz Eger GyerekBarát Nyugdijas Eger Héviz Nászutas akciók Gyógyfürdők Magyarországon Élményfürdők gyógyvizes szállodák Sárvár gyógyfürdő fedett élményfürdő Thermál hotel Zalakaros Akciós belföldi ajánlatok Hosszú wellness hétvége üdülési Csekk Wellness Ajánlatok belföldi ajánlatok
|
 |